Meglepően hideg széllel futott be május közepén Andy LaPlegua régi iskolás harsh EBM/ aggrotech/ electro - industrial vonalból gyökerező, és újabb albumaiban a noise, techno és metál ütemekbe oltott ikonikus zenekara, a Combichrist. valamint a mostani turnén velük tartó amerikai EsoteriK, brit Crimson Veil és német/francia EXT!ZE a Barba Negra Blue Stage-be.
Ismerős a helyzet, amikor úgy érzed az esélytelenek nyugalma előbbre visz adott helyzetben, mint az eszeveszett rohanás?
Így voltam ezzel én is, mikor a Budapestre érkező Still Making Monsters Tour 2025 beharangozott kapunyitását a civil munkámból éppen hazaesvén, még bőven otthonról jegyezve ismét rá kellett jönnöm: jó módszer mégis ezzel az érzéssel indítani az estét, mert végül még az oklahomai EsoteriK utolsó dallamait és az ekkor még igen szerény létszámú közönség tapsát is elcsíptem.
Be kell látnunk, hogy egy többszereplős - mini fesztiválnak is betudható - turné estre jellemző korai kezdésnek megvan az a hátránya, hogy az elsőként színpadra lépőt a fanatikus rajongókon kívül – akár munka, akár a közlekedési akadályok, vagy egyéni döntéssel később érkezve – egy klubkoncert léptékében is kevesen kísérik figyelemmel. Ez alkalommal én is így voltam, és ennek számlájára írva a tapssal záródó néhány ütem alapján most nem tudtam elmerülni az EsoteriK duójának pagan – synth témáiban.
A korai kezdésnek és a már a nyári estéket felidéző világosságnak köszönhető, hogy a rövid felvezetés után, a csípős idő ellenére többen a szabadtéri pultoknál bandáztak, vagy épp a zenekarok merch pultját pásztázva várták a Brightoni Crimson Veil -t.
Nem kellett sokáig várakozni, mert egy rövid átállással a rituális szövegvilág-, és karakteres megjelenésük összhangja sajátos atmoszférájú (boszorkány) szertartásba vezette be a sátorba lassan csordogáló közönséget.
Mishkin Fitzgerald éteri énekhangja-, a női boszorkány-köröket idéző, fehér ruhája-, Garry Mitchell (gitáros) reverendát idéző köpenye Anna Mylee (dobos) testre simuló, overálja és Mishkin földöntúli fehérségét kiegészítően Hanna Pirhana (cselló, hárfa, hegedű) fekete hangszer - vajákos egyensúlya, misztikus atmoszférát varázsolt a Blue Stage színpadára.
A Crimson Veil zenéje saját megfogalmazásukban úgy ötvözi a progresszív rockot, a metált és a filmzenéket, hogy azok egyfajta sötét, rituális hangulatot közvetítenek a közönség felé.
A 2024-ben debütált „Hex” albummal fémjelzett, szép ívvel felépülő rövid koncertet egy holdszertartásnak tűnő, főpapnői celebrálással zárt végül a zenekar, amelyívben Hanna vonós hangszereinek felvonultatása nekem külön élmény volt.
Az időben előre haladva egyre több-, számomra kedves és köztük néhány nagyon régen látott ismerőssel is volt alkalmunk pár szót váltani, ami idő alatt a szorgos színpadi csapat felszerelte a német/francia electro-industrial EXT!ZE DJ pultját.
Megvallom, hogy Cyb3rella 2007-ben alapított szóló projektből zenekarrá növekvő-, és ez alkalommal duóban érkező formáció zenéjét, - ami a németországi cybergoth úttörőjének is dedikálható - csak most hallottam először élőben.
A goth-, hardstyle, aggrotech, nu metal jellegzetes hangzásvilágot az electro-industrial ütemeibe illesztő stílusát „Dirt-E-Tronic”-nak nevező zenekar ez alkalommal főként a 2023-ban megjelent, és különböző zenei korszakokat megidéző, sajátos hangzásvilágú DeLorean 666 albumra épült, ahol a strandlabda dobálás melletti „falunap” hangulatot, a sludge/stoner zenekarok elengedhetetlen kolompját is bevetve végre megtudhattam, milyen is a rendeck industrial.
Azt aláírom, hogy igen intenzíven robbantak be az első ütemek, amik a koncert végéig fennmaradva az időközben félházig gyarapodó közönség bátrabb tagjait is rendesen megmozgatta, és hogy Cyb3rella színpadi megjelenése és személye retinába égő-, rendkívüli Jelenség.
Annak kifejezetten örülök, hogy a közel egy órás, feszes ütemű koncert végére időzített és áthangszerelt „Ghostbusters” zenéje nem ült be végleges dallamtapadással a gondolataimba. (Azóta sem. És, Neked?)
Az intenzív élményt lecsendesítve próbáltam számot vetni magamban, hány alkalommal is volt szerencsém látni a 2003-as alapítása óta rengeteg zenei vonalat összefonó-, és ezzel rajongok egy sorát elvesztő, mégis emlékezetes koncerteket adó Combichris-t.
Annak ellenére, hogy alapvetően sosem soroltam kedvenc zenekari státuszba a Combichris-t, mégis néhány németországi fesztivál-, és több budapesti klubkoncert mellett az elmúlt évek kihagyásával is eljutottam a mostanival a 10 alkalomig, ami engem is eléggé meglepett.
Az utóbbi időben nem figyeltem behatóbban mennyire rugaszkodott el az oldschool hangzásvilágtól - a turnékon Budapestet is megjárt Combichris-t, de azt örömmel konstatáltam, hogy ez alkalommal számomra kellemes megosztásban voltak a zenekar minden zene-érájából kedvelt ütemek.
A háromnegyed házig telítődő közönségnek ez a koncert a Declamation után a Today I Woke to the Rain of Blood - al rögtön felpörgető-, és ezt követően közel másfél órán keresztül ismét egy intenzív lépés hadjáratot generáló estévé kerekedett.
Ami Andy-nek is feltűnt, hogy van utánpótlás hallgatósága, hiszen ez alkalommal a koncert legfiatalabb lánykája (ha jól saccolom 7 éves), anyukája nyakán ülve a törzsközönséget megszégyenítő lazasággal énekelte végig szinte a teljes setlistet.
És mi sem bizonyítja jobban a zenekar és a közönség közötti kémiát, minthogy a turnén kiválasztott helyekre jellemző 3 ráadással (és közöttük bevallom az egyik kedvencemmel, a Never Surrender-el) zárult a mostani Combichris-t koncert.
És a setlist, ami ez alkalommal többekkel egyetértve nekem is egy igazán jó élményt adtak:
1. Declamation
2. Today I Woke to the Rain of Blood
3. Throat Full of Glass
4. Get Your Body Beat
5. Just Like Me
6. Compliance
7. Follow the Trail of Blood
8. Children of Violence
9. Can't Control
10. Electrohead
11. Sonic Witch
12. Modern Demon
13. Violence Solves Everything, Pt I
14. Violence Solves Everything Part II (The End of a Dream)
Encore:
15. Denial
16. They
17. Never Surrender
